Igen, kérem, akinek vannak bennfentes barátai, az összebarátkozik Erika Serre-vel. Ennek a nônek nincs stylistja, nincs iparmûvész ruhája, nincs sminkje, nincs jó alakja, nem tud tándolni, ennek a nônek csak egyvalamije van: fantasztikus, lenyûgözô hangja.

Mármint úgy kilenc órakor (az még hajnal, nem?).
- Kátya vagyok, felvették, ahogy táncolunk.
- Mennyi pénzt kérnek a felvételért?
- Nem zsarolnak, használni akarják.
- Akkor nincs más választás, ki kell ôket irtani.
- Ne bántsd ôket, gyerekeik vannak.
- Akkor az egész családjukat ki kell irtani, a házukat felgyújtani, a füstölgô romokon vidám kuplékat énekelni.

És ezt találtam róla, bemásolom, elvégre, ha én egy nőt megkívánok….
A nemzetközi hírnevű hazai résztvevőket nem kell bemutatni a közönségnek. A szabolcs-szatmári cigánytánc és -zene egyvelegét bemutató Khamorro együttes, a hangszeres virtuozitás felső fokán izzó Cimbalom Band Balogh Kálmán vezetésével, az énekközpontú Ando Drom és a nemzetközi felállású Emigrante egy zenei nyelvű beszéde Erika Serre francia énekesnőnek köszönhetően különleges élményt ígér.
Az Emigrante énekesnője magyar-cigány származású francia művész, a tangóharmonikás moldvai, a hegedűs román, a gitáros Szicíliából való. Ilyen felállásban csak nagyon új és eredeti zenét játszhat és játszik is a zenekar. Lemezük ősszel jelenik meg, sokan várják.
Erika Serre különleges, rendkívüli hangadottságú énekesnő, hangjával bármilyen zenét átszínez, átlényegít, meghatároz. Zenésztársai karakteres zenészegyéniségek. A romániai Szerjozsa hegedűjátékában a folklór zene bársonyos közelsége és anyanyelvi szintű interpretációja a meghatározó. A moldáv tangóharmonikás Viktor játéka a művelt muzikalitás, kifinomultság, a zenei alázattal átfűtött virtuozitás, míg a sziciliai Sergio gitározására a mérhetetlen dinamizmus, a lendület, a tűz a legjellemzőbb. Közben együtt romantikusak, álmodozók, száguldók és lebegők. Nagyon együtt vannak. Erika Serre nagyon fiatal. Egészen ritka, hogy egy énekesnő ilyen fiatalon eljusson a stílusteremtő zenéig és a kizárólag rá jellemző előadásmódig.

Na, ne ijedjetek meg, fiúk, heteroszexuális orientáltságomhoz kétség sem férhet… De szombaton, ezen a roma ösztöndíjas gálán olyat hallottam, hogy a pinámon is felállt a szőr. Zsigó Jenő vendégeként konferálták fel a lányt, Párizsból érkezett, egy szicíliai gitárossal. Erika Serr vagy Sher, ezt még a bennfentes Kátya sem tudta megmondani. A gitárost Sergiónak hívták, egy amolyan mácsó kinézetű, hegyes orrú cipővel, ékszerekkel. Mellette áll ez a kis fiatal lány, csutka haj, semmi smink, ékszer, slampos farmernadrág, ing. Blanka, a közéleti roma nő meg is kérdezte: szerinted ez lány vagy fiú? Lány – mondam, mert figyeltem a felvezetőt -, de láthatólag ez nem fontos neki. Aztán elkezdett énekelni… Az arca néha-néha eltorzult a fájdalomtól – egy kesergőt is énekelt -, a mikrofont messze eltartotta a szájától, mert még így is zengett. Katarzis volt ez a javából, rég volt ekkora. Még szerencse, hogy holnap fellép az Almássyn. Bele megint az éjszakába, Kevével, az uncsitesómmal.

Roma ösztöndíjas gála a Tháliában. El mertem menni, mert tudtam, hogy nem lesz gond a makacs köhögésem. Nem, mert ez egy jó kis cigányszínház, a népek ki- s bejárkálnak az előadások alatt, telefonálnak, beszélgetnek. Ez elképzelhetetlen lenne gádzsók között, biztosan azt mondanák, fúj, milyen modortalanság. De én már lélekben már lebarnultam, és ezt is szeretem. Nem háborgok, hogy a mellettem ülő kiscsajok végig egymás sminkkészletét vizslatták – de amikor tapsolni kell, akkor aztán mindent bele, testvérek! Tompasszal mentem, itthagyta nekem Luca. A színházhoz közelítve épp mondani akartam neki, hogy ez itten kérem egy roma társadalmi esemény, de máris Vári Zsolt festőművészbe botlottam, s karjaiba vetettem magam. Aztán persze csókhegyek, szia, drágám, mi van veled?-ek.
A fiatal ösztöndíjas cigány fellépők – hátborzongatóan jók. Le kéne írnom a nevüket, egyenként. És hosszasan méltatnom őket. De most leragad a szemem a fáradtságtól, így csak Horváth Barbarát említem meg. Meg kell említeni, mert bizony voltam én olyan ösztöndíjgálán, ahol nem volt női fellépő. Szólni kell erről szombat éjszaka, hogy egy patriarchális társadalomban a nők nehezen érvényesülnek, hogy hiába csillog bennük a tálentum, nem tudnak kilépni a nagyvilágba. És aki olvasta a Saját szobát, annak most eszébe juthat Shakespeare húgáról szóló történet. Ezért még egyszer: Horváth Barbara most végezte el a Liszt Ferenc Zeneakadémáit, és hihetetlenül gyönyörűen zongorázik.
Taves baxtalo, romnyi! Sok szerencsét, roma nővéreim!

Tegnap megint népjárás volt. Ria, Luca, Tompas ott volt default. Majd jött Editke, aki a ruháimat csinálja. Mert nekem nem jó a konfekció, több okból sem. Egyrész méretre nem jó, bár mostmár van Ulla Popken, ők nem a szokásos hányinger molettruhákat készítik – ha kövér vagy, járjál csadorba -, tehát a 21. századra eljutottunk oda ebben a városban is, hogy megjelentem mint vásárló. De nekem akkor sem kell rendes ruha. Jobb szeretem azokat, amiket Editke készít, amikre anyacsavarok vannak varrva, fodrokkal teletűzdelve. Aztán Editke el, jött Verocska, a zsidó kis fiskális, és azzal hülyítette a népeket, hogy már kész a négyes metró, de csak a zsidók használhatják. Kerekedett a társalgás, mikor megérkezett Eszter és Bandika.
Bandika a hazai squattmozgalom jeles képviselője. Bandika a pszeudoszkvatt AK57-ben lakik, ahol tízkor takarodó, nem lehet cigizni, szívni mégannyira sem, és már két hete nagytakarítanak (megjegyzem: ráfér). Hajnalig hülyültünk. Az osztályok a lakóközösségben így néznek ki: a macskák a burzsoázia. Nem dolgoznak, nem termelnek. Egész napos henyélés az ágyban, reggel-este koszt. Még az a jó, hogy nem tudnak beszélni, és nem nyomatnak semmiféle szakrális handabandát, hogy ők isten kiválasztottjai. Ria a burzsoázia szervilis kiszolgálója. Ő sem dolgozik – csak ritkán, és vigyáz, hogy ne vigye túlzásba -, van egy kétszobás lakása, amiért a kisujját nem mozdította, állítólag sémi-filológiát tanul az ELTÉ-n, már vagy tíz éve. Szerintem soha nem fog diplomázni. Na, és én vagyok a lúzer munkásosztály, én dolgozom, én szedem a macskák után a szart, és mivel én nem annyira szeretek pöcegödörben élni, és nem szeretném azt, hogy a lakást szag alapján lehessen megtalálni, takarítok, ágyneműt mosok.
Aztán néha kitör a forradalom, mert a javak igazságtalan elosztása ezt generálja. Jön az üvöltözés, csapkodás, a két burzsuj az ágy alatt, Ria meg mosogat, mint egy kisangyal.

Áááá, három hozzászólás egy mozdulattal töröltem – bocsánat. Nem lehet ezt moderáció nélkül csinálni? Nekem nincs nagy kedvem cenzúrázni…

Lucával annó elhatároztuk, hogy készítünk egy montázst. Lucogány gyerekem képzôs. Altorjai Sándornak van egy híres festménye, Szegény Van Gogh spermahipnózis alatt, valami szöget ütött a fejébe, 1968-70. Azért is híres, mert Luca állítólag a festmény alatti ágyban fogant, legalábbis ô széltében-hosszában ezt híresztelte a mûcsarnokbeli kiállítás alkalmával. Szóval volt szög, mert a legnagyobbat, amit a téli korcsolyázás után betettek a lábamba, kiszedték (így is marad hét plusz egy lemez). Gondoltuk, belefúrjuk Barbi fejébe, hogy kicsit csavarosabb legyen az agya. Szereztünk volna még egy kis spermát is hozzá. A címe pedig az lett volna: Szegény Barbi spermahipnózis alatt, valami szöget ütött a fejébe.
Aztán a szöget addig mutogattam, amíg elvesztettem.
A spermát pedig, khmm, véletlenül lenyeltem.

Amikor végre levették a gipszet a lábamról, s agglomerációs szegregációmból visszatértem az életbe, kaptam bizony ajándékokat, mert engem szeretnek az emberek. A legszebbet Anditól, egy eredeti Swarovski medált, ezüstláncon. A legmókásabbat pedig Riától: a szopós Barbit. Barbinak levehetô patacipôi vannak, ocelotmintás miniszoknyája, farmer topja, hosszú, tupírozott vörösesszôke melírozott haja, implantátumokkal vastagított szája, fennakadt, vörösesen bevérzô szeme, a szemöldöke pedig le van borotválva, és egy a homlokára van festve. Na most, látszik rajta, hogy egy extasiért bárkit kielégít orálisan. A kérdések pedig azok.
1. Miért nem hajlik a térde?
2. Az anorexiások lenyelik?

Párizsban, a részeges éjszaka végén két emigráns orosz mûvész ül és cigarettázik. Megszólal az egyik:
- Te, én rászarok a zongorára.
Mire a másik:
- Hagyd el, úgysem értik.
Én sem értem, mit akar nekem üzenni Zsorzsika azzal, hogy beszart az ágyamba. Lehet, hogy ô egy alternatív macskamûvész, és ez egy performance.