Avagy szentestére készülünk.
Avagy macskákat csomagolunk.

Ehhez képest a dolgos hétköznapok megváltásnak számítanak. Ma a bolhazsákokat csomagoltunk – volna, ha meg nem szöktek volna. De Rozi már akkor felszívódott, amikor öcsém és Hanga betette a lakásba a lábát. Zsorzsit nagy nehezen sikerült az utazóládába belepréselni, egyrészt ellenállást fejtett ki, másrészt olyan kövér, hogy alig fért bele. Kértem tesómat, hogy menjen le a gyerekkel, meg amíg itt kiabál, biztos, hogy nem jön elő a másik. Amíg én elmebetegen ráztam a száraztápos dobozt, addig Zsorzsi a kapuban kinyitotta a rosszul bezárt ládáját, végigtepert az udvaron, fel a padlásra. Hangának persze mindez annyira tetszett, hogy a végén mi is nevettünk, minden bosszúság ellenére.
Végül is Rozit nem tudtam elkapni, így ő holnap érkezik meg anyámhoz.
Zsorzsit egész úton vigasztalni kellett.
- Ne félj, Zsorzsi, nem a Margit-szigetre viszünk, tudod, mi ha egyszer befogadunk egy állatot, utána haláláig gondoskodunk róla. Na sírj, kicsi szívem, tíz-tizenöt évig megvan a koszt-kvártélyod, orvosi ellátásod, meleg ágyad, téged bezzeg nem érint a konvergenciaprogram, nem kell paráznod attól, hogy nincs társadalombiztosításod, ahogy most nekem nincs. Úgyhogy ne nyervogj!
Zsorzs most az ágyam alatt kushad. Anyám halszemmel próbálja kicsalogatni. Félek, hogy holnap macskaszar-takarítás lesz a programom.

Elküldve: 2006. december 22., 20:45-kor. A válaszokat követheti RSS 2.0-vel. Itt hozzászólhat.